Hírek
2023. nov. 16.
admin
Édes anyanyelvünk verseny
Édes anyanyelvünk verseny

Az Édes anyanyelvünk egy nyelvhasználati verseny, melynek vármegyei fordulóján szeptemberben vettem részt. Sajnos az eredményhirdetésen nem tudtam ott lenni, de nagy meglepetésemre hívott az osztályfőnököm még azon a napon, hogy gratulál, mert tovább jutottam az országos döntőbe.
A 3 napos, országos verseny Sátoraljaújhelyen került megrendezésre, így csütörtökön délben el kellett indulnunk, hogy hatra odaérjünk a kollégiumhoz, ahol elszállásoltak minket. Másnap reggel volt az írásbeli, majd szombaton a szóbeli vizsga. A versenyfeladatok közötti szabadidőben lehetett választani különböző programokat, amik szintén kötelező programnak minősültek, de mégis mindenki élvezte őket (ilyen volt például a kalandpark is, ahova Balsayné Bata Ágnes tanárnővel mentünk). Az hatalmas pozitívum, hogy a megmaradt szabadidőben mindenki oda ment, ahova csak szeretett volna. Voltak, akik elmentek várost nézni, mások pedig borkóstolásra mentek. Vasárnap reggel volt az eredményhirdetés, majd ez után mindenki vonatra szállt és hazautazott.
Mikor Sátoraljaújhelyre utaztunk, azt mondtam a tanárnőnek, hogy „még oda sem értünk, de már mennék haza”. Nagyot tévedtem ezzel a kijelentéssel. Ez volt életem egyik legjobb élménye. Új embereket ismertem meg, akikkel az egész ott töltött idő alatt szórakoztunk és nevettünk. Az egyik szobatársam nagyon jó barátnőm lett, Dórival azóta is minden egyes nap beszélünk. Úgy érzem rengeteg új élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam. Sátoraljaújhely nagyon szép, hangulatos és emellett békés is. Szerettem ott lenni és remélem lesz még lehetőségem jövőre is elmenni.
(Mérai Diána Anna 12.C osztályos tanuló)
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

✨ A magyar szó ünnepelt hunyadis diákjaink ajkán. Országos sikerünk Sátoraljaújhelyen! ✨
Iskolai sikertörténet: Kettős győzelem és különdíjak a nyelvhasználati versenyen A Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Technikum két tanulója kiemelkedő országos sikert ért el az 54. „Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny sátoraljaújhelyi döntőjén (2026. október 16–18.).
2026. okt. 19.
admin

🏆 RAGYOGÓ SIKEREK A PROFI-T-ABILITY BAJNOKSÁGON! 🏆
Remek hunyadis sikerek az V. PROFI-T-ABILITY Régiós Bajnokságon A Székesfehérvári Szakképzési Centrum által szervezett és a Grundfos Kft. által helyszínt biztosított pénzügyi-gazdasági versenyen kiemelkedően szerepeltek a Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Technikum diákjai: Csapatban 2. helyezést értek el a hunyadis tanulók (Gergely Mia 13.B, Madarász Bence 13.G, Somogyfoki Endre 13.G, Varga Dóra 13.B). Egyéniben Varga Dóra (13.B) az 1. helyen végzett, ezzel kivívta a jogot a novemberi országos döntőben való szereplésre. A rendezvény zökkenőmentes lebonyolítását játékmesterként Takács Áron (13.G) segítette.
2026. okt. 19.
admin




