Székesfehérvári SZC

Hunyadi Mátyás
Technikum

8000 Székesfehérvár, Várkörút 35.
Tel.: 06-70-1986-321

informatika

távközlés

közgazdaság

ügyvitel

DIGITÁLIS BIZTONSÁG
BIZTOSÍTÁSOK

„Magyarország 2015-ben csatlakozott először az Európa szerte közel 30 országban egy időben zajló European Money Week kezdeményezéshez. A program célja, hogy már fiatal kortól segítse a pénzügyek iránt érdeklődő diákokat ismereteik bővítésében, és felhívja a figyelmüket a mindennapi pénzügyi tudatosságra.” Iskolánk már a kezdetek óta részt vesz a programban, évről-évre minél több osztály számára megtartjuk az érdekes, interaktív, játékos órákat.

Március 9-én ismét vendégünk volt Rádai tanár úr, aki ezúttal az Euroexam nyelvvizsga olvasott szöveg értése és hallott szöveg értése vizsgarészhez adott nagyon hasznos tippeket és tanácsokat.

Euroexam partnerintézményként a jövőben is szervezünk hasonló előadásokat, hiszen ezek  nagyon népszerűek.

Idén is megrendezésre került a Zrínyi Ilona Matematikaverseny és a Gordiusz Matematikaverseny, melynek megyei fordulóján diákjaink az alábbi eredményeket érték el:

11. évfolyamon:

  • Mészáros Márk (11.A) 1. helyezett
  • Komjáthy Roland (11.D) 4. helyezett

Mészáros Márk 

10. évfolyamon:

  • Juraszkó Vanessza Judit (10.C) 3. helyezett

12.  évfolyamon:

  • Berei Gergő (12.D) vett részt

Gratulálunk a versenyzőknek!

2020. február 21-én tartottuk iskolánkban a DÖK-napot, melynek keretében az osztályok és tanulók különböző versenyeken is összemérték tudásukat, kreativitásukat.

17 órától került megrendezésre a hagyományos gálaműsor és Hunyadi-bál. A gálán mutatkoztak be a kilencedikes osztályaink az általuk előadott műsorszámokkal.

Az eseményről készült képek a galériánkban tekinthetők meg. 

Iskolánk az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által a Nemzeti Tehetség Program keretében 2019. évben meghirdetett: „A matematikai, a természettudományos és a digitális kompetenciák erősítését szolgáló hazai és határon túli tehetségsegítő programok támogatása” elnevezésű NTP-MTTD-19 kódjelű pályázati pályázaton 1.000.000 Ft támogatást nyert.

A támogatást a „Komplex gondolkodás fejlesztése robotikával” című program megvalósítására fordítjuk, melyből LEGO robtépítő készleteket szerzük be és robotika foglalkozásokat tartunk tanulóinknak.

2020. január 30-án a Városháza dísztermében ünnepélyes keretek között köszöntötték a Tóth István és Tóth Terézia Ösztöndíj nyertes pályázóit.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester úr és Fűrész István kuratóriumi elnök úr adták át a folyósításról szóló határozatokat. Iskolánkból hat diák részesült az elismerésben és a jutalomban: 

Volner Ádám 9.B, Rubos Vanda 10.C, Miklós Georgina Anita 12.B, Lenti Barnabás 12.E, Kreisz Dávid István 12.B (betegség miatt hiányzik a képről), Fröschl Katalin 9.C

Gratulálunk és további eredményes munkát kívánunk nekik!

Molnár Nikolett, iskolánk 12.B osztályos diákja az Implom József helyesírási verseny megyei fordulóján 2. helyezést ért el.

Gratulálunk!

Aktuális információk

Vezetékes telefonszámaink technikai hiba miatt átmenetileg nem működnek. 

Az alábbi számokon elérhetőek vagyunk:

Titkárság: 06-70-1986-322

Porta: 06-70-1986-321

További számok az Elérhetőségek alatt találhatók.

<<  Szeptember 2019  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
        1
  3
  9101112131415
161718192122
23242526272829
30      

SZFSZC logo

Kréta logo

ECDL logo

Skicc logo



Tájékoztatjuk, hogy weboldalunk sütiket (cookie) használ. Az oldal további használatával hozzájárul a cookie-k tárolásához és használatához.