Székesfehérvári SZC

Hunyadi Mátyás
Szak­gimnáziuma

8000 Székesfehérvár, Várkörút 35.
Tel.: 06-22-312-428

informatika

távközlés

közgazdaság

ügyvitel

Szeptember 27-én Iskolánk 50, 11. évfolyamos tanulója látogatott el az Euroskills nemzetközi szakmai verseny döntőjére, Budapestre

Az Euroskills karrierlehetőségek széles választékát mutatja be, amelyek között mindenki megtalálhatja a számára kedvezőt. A saját élmény, megtapasztalás, inspirációt nyújthat a szakmai életpálya választásához.

2018. szeptember 26-27-én a Célra tarts! honvédelmi vetélkedőn vett részt iskolánk csapata a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár meghívására. A vetélkedő a dandár Kiképző Bázisán és Lőterén, Püspökszilágyon került megrendezésre.

Így utólag, néhány nappal az évzárót követően, és egyben a jubileumi évzárót követően jogos és érdemes is feltennünk a kérdést: érdemes volt-e egy hosszú tanéven át ünnepelnünk, érdemes volt-e belekapaszkodnunk iskolánk történelmi múltjába?

Nagyon hosszan is lehetne válaszolni, hiszen számtalan aspektusból közelíthetjük meg a feltett kérdést. Sok aspektusból, és a válasz mindannyiszor ugyanaz: igen, érdemes volt!

Az idén június 12-én, kedden megrendezésre került Esélynapon iskolánk 16 tanulója vett részt. A megnyitón Brájer Éva alpolgármester kifejtette annak fontosságát, hogy az erősebbnek segítenie kell a gyengébbet, a testi és értelmi fogyatékkal élőket, továbbá reményét fejezte ki, hogy az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Esélynap az év többi részében is segítséget nyújt az együttéléshez.

 

Tisztelt Érdeklődők, leendő Diákjaink!

Vár benneteket a Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Szakgimnáziuma.

A 2020/2021-es tanévben 9. évfolyamon tervezett választható szakirányok:
  • NYEK - Gazdálkodás és menedzsment (1+5 év)
  • Gazdálkodás és menedzsment (5 év)
  • Informatika és távközlés (5 év)
  • NYEK - Informatika és távközlés (1+5 év)

További információk

Vezetékes telefonszámaink technikai hiba miatt átmenetileg nem működnek. 

Az alábbi számokon elérhetőek vagyunk:

Titkárság: 06-70-1986-322

Porta: 06-70-1986-321

További számok az Elérhetőségek alatt találhatók.

<<  Augusztus 2019  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
     1  2  3  4
  5  6  7  8  91011
12131415161718
19202122232425
262728293031 

SZFSZC logo

Kréta logo

ECDL logo

Skicc logo



Tájékoztatjuk, hogy weboldalunk sütiket (cookie) használ. Az oldal további használatával hozzájárul a cookie-k tárolásához és használatához.