Székesfehérvári SZC

Hunyadi Mátyás
Szak­gimnáziuma

8000 Székesfehérvár, Várkörút 35.
Tel.: 06-22-312-428

informatika

távközlés

közgazdaság

ügyvitel

Műtárgyakba zárt múlt

leI. világháború. A diákság számára a történelemórák, dolgozatok és felelések témája merül fel ezen esemény hallatán, csupán egy téma a sok közül a tankönyvek hasábjain. Hisz annyi alkalom adódott a történelem során, amikor egymás vérét ontották országok, a legkülönfélébb indokkal, eszmével felvértezve…

Azonban ha kicsit el merünk vonatkoztatni a felszíni ismeretektől,  feltárulhat a szemünk előtt a múlt, a maga kegyetlenségével, gazdagságával és tanulságaival egyaránt. Ehhez a módszerhez nyúlt a „Többes Számban” nevet viselő kiállítás is, amely nemrég „költözött” Székesfehérvárra, és amely az I. világháború mindennapjait és azok valóságát tárja a látogatók elé, bemutatva az egyik oldalon a harcokban részt vevő, személyes szféráját elveszítő magánembert, az őt körülvevő valóságot, és a másik oldalon pedig a családfenntartó nélkül maradt hátországi életet.

Ez volt az a háború, mely több mint 660 ezer magyar katona és összesen 37 millió áldozat életét követelte. És mintha az ő szellemük idéződne meg, amikor a látogatók arcán végigsuhannak az érzelmek, ahogy sorra szemügyre veszik a kiállítás tárgyait, szinte magukénak érezve a borzalmakat, a fájdalmat.

Levelek, naplóbejegyzések, plakátok. Csak néhány emlék abból az időszakból, amelyben mindegyik réteg egytől egyik érintett volt és a háború az otthonát, az értékeit, a párját, az apját, az anyját, a gyerekeit – és a legszemélyesebb világot is elvette. Mégis, az a kevés, ami megmaradt és megőrződött belőle, erőt tudott adni a folytatáshoz.

A mai világ embere aligha képes teljesen magáénak érezni ezt a kort, ám a kiállítás tökéletes alkalmat biztosít annak, hogy megismerjük a háború gyermekeit, akik a harcok kezdetén félretett zsebpénzüket, játékukat „ajánlották” fel hazafias célokra, azokat a nőket, akik családfőként helytállva bármit megtettek volna gyermekeikért, és nem riadtak vissza a férfias munkáktól sem, azokat az írókat, akik tollukkal „harcoltak”, lelkesítettek a nehéz időkben, és nem utolsósorban azokról a katonákról sem, akik életüket adták azért, hogy mások élhessenek.

Több száz eredeti műtárgy mesél a világ egyik legtöbb pénzt és emberéletet felemésztő háborújáról… csak arra várva, hogy valaki meghallgassa őket.

<<  Június 2019  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
     
1516
23
242627282930

SZFSZC logo

Kréta logo

ECDL logo

Skicc logo



Tájékoztatjuk, hogy weboldalunk sütiket (cookie) használ. Az oldal további használatával hozzájárul a cookie-k tárolásához és használatához.