Székesfehérvári SZC

Hunyadi Mátyás
Szak­gimnáziuma

8000 Székesfehérvár, Várkörút 35.
Tel.: 06-22-312-428

informatika

távközlés

közgazdaság

ügyvitel

Jól szerepeltek tanáraink a CEP Félmaratonon

CEPEngem ért a megtiszteltetés, hogy interjút készíthettem Sipka Ágnes tanárnővel és Galántai Tamás tanár úrral, akik indultak a CEP Fehérvári Félmaratonon, és mindketten a saját korosztályos kategóriájukban I. helyezést értek el, így téve büszkévé az egész iskolát. Az interjú alatt kicsit betekintést nyerhettem tanáraink iskolán kívüli életébe. Mivel én is szeretek futni, végig izgatottan hallgattam őket. Persze még kezdő vagyok, és csak kisebb távokat teljesítek.

Arra, hogy milyen múltja van a Tanár Úrnak a futással, a következő választ kaptam:

- 10-15 éve kezdtem el hosszabb távokat teljesíteni, mivel abbahagytam a labdarúgást és szerettem volna megtartani az erőnlétem. Részt vettem már a Nemzetközi Félmaratonon, és a Maratonon is. Valamint a Velencei-tó körüli futáson. Mégis, az egyik legnagyobb élményem a Kékes Csúcsfutás volt, ahol nem is a 12 km táv volt a kihívás, inkább a 670 m szintkülönbség.

Tud esetleg olyan diákról, aki az iskolánkból indult?

- Nem, de mindig próbálom őket rávenni, hogy Ők is jöjjenek. Sőt már a váltó futásról is szó esett.

Sipka Ágnes tanárnőről tudni kell, hogy profi maraton futó volt.

 A kérdésemre, hogy milyen múltja van a futással ezt felelte:

- 10 évig csak maratoni futással foglalkoztam. Összesen 40 maratonon indultam, versenyt soha nem adtam fel. Én voltam Magyarországon az első nő, aki 2 óra 30 percen belül teljesített. Futottam többek között New Yorkban, itt a legjobb eredményem 1987-ben 6. helyezés volt, de Japán és Európa több városában is indultam. 1992. január 1-jén fejeztem be a profi versenyzői pályafutásomat, ezután visszatértem a szakmámhoz és azóta tanítok megint.

A Tanárnőt mi motiválja?

- Maga a futás egy életforma. Ez belülről jön, szeretni kell, csak úgy lehet. Engem már nem a versenyszellem hajt, nekem ez a "pihenés".

<<  Szeptember 2019  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
        1
  3  4  5  6  7  8
  9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      

SZFSZC logo

Kréta logo

ECDL logo

Skicc logo



Tájékoztatjuk, hogy weboldalunk sütiket (cookie) használ. Az oldal további használatával hozzájárul a cookie-k tárolásához és használatához.