Székesfehérvári SZC

Hunyadi Mátyás
Technikum

8000 Székesfehérvár, Várkörút 35.
Tel.: 06-70-1986-321

Idén is részt vettünk a balatonfűzfői Veszprémi SZC Öveges József Szakképző Iskolája által rendezett idegen nyelvi versenyen.

Angol nyelvből 71, német nyelvből 44 diák mérte össze tudását, a nap végén pedig két (kezdő és haladó) kategóriában hirdettek eredményt. A feladatok a diákok hallott és olvasott szövegértését, illetve nyelvtani tudását mérte B1 szinten, ezen kívül pedig egy néhány perces szóbeli megmérettetés következett, amikor is egy egyszerű szituációt kellett eljátszaniuk tanulóinknak a kérdezőtanárral, majd egy kép alapján kellett egy adott témáról beszélniük. Nyelvtől függetlenül a hallott szöveg értése feladatot találták diákjaink a legnehezebbnek.

Iskolánkat négy tanuló képviselte angol nyelvből (Bujtár Bianka 10. B, Kolonics Anett 10. B, Lakatos Bence 10. B és Kiss Bence 11. D), német nyelvből pedig két tanuló (Posztl Krisztina 11. E és Meggyes Péter 10. B) indult a versenyen.

Örömmel tölt el bennünket, hogy ebben az évben sem jöttünk haza üres kézzel: gratulálhatunk a 10. B osztályos Lakatos Bencének, aki angol nyelvből I. kategóriában I. helyezést ért el. Felkészítő tanára Bozai Ildikó tanárnő. Továbbá Meggyes Péternek, aki német nyelvből II. kategóriában szintén I. helyezést ért el. Felkészítő tanára: Czupár Éva tanárnő. Végül, de nem utolsósorban Kiss Bence III. helyezést ért el angol nyelvből II. kategóriában. Felkészítő tanára Török Rózsa tanárnő. 

Köszönöm minden tanulónak a részvételt és a lelkes hozzáállást!

Remélem jövőre is hasonló eredményekkel térhetünk haza!

Bozai Ildikó

Kedves pályaválasztás előtt álló Tanulók! Tisztelt Szülők!

A 2021/2022-es tanévben iskolánkban három alkalommal tartunk nyílt napot.

Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy intézményünkben kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk használata!

1. nyílt nap: 2021. október 21-én (csütörtökön)

2. nyílt nap: 2021. november 30-án (kedden)

17:00-tól Tájékoztató előadás: iskolánk, és a nálunk tanulható szakmák bemutatása.

3. nyílt nap: 2022. január 11-én (kedden)

17:00-tól Tájékoztató előadás: iskolánk, és a nálunk tanulható szakmák bemutatása.

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt a Hunyadiban!



Kréta logo

Aktuális tanév

<<  Október 2021  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
      1  2  3
  4  5  6  7  8  910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

SZFSZC logo

ECDL logo

Skicc logo

Legfrissebb versenyeredmények



Tájékoztatjuk, hogy weboldalunk sütiket (cookie) használ. Az oldal további használatával hozzájárul a cookie-k tárolásához és használatához.